Egy oly nagyon komplikált világban próbáljuk újra megtalálni az élet értelmét. Hogyan?
Egy az egyszerűség által fémjelzett életen keresztül, a tiszteletben, az elfogadásban, a jó cselekvésében… Mert jót cselekedve érezhetjük magunkat jól. Következésképpen ellene vagyunk a komplikáltság vagy a rossz minden formájának.

Rövid történet…

A „Pelli Sintetiche” olyan személyek szabad mozgalma, akik hisznek az életben és a jóban… Ahhoz, hogy jól éljünk, el kell kezdeni eltávolítani, vagy elkerülni a rosszat, ami körülöttünk és bennünk van.
A mozgalom 1999. január 1-én született négy fiataltól, akik egyszerűen csak újra színessé akarták tenni a saját életüket, mely addig illúziókra és szintetikus kapcsolatokra épült.

A „Pelli Sintetiche” név eredete

A „sintetico”, azaz szintetikus melléknév jelentése: „rövid tartalmi összefoglaló”; a „szintézis” szó egy egységesítési folyamatot jelöl különböző részek, elemek vagy valamilyen egész dolog alkotórészei között (Garzanti szótár).
A mi célunk tehát a szintetikusakká válás mind stílusban, mind tartalomban; ebben az értelemben a „szintetikus” szó egy evangéliumi jelentést ölt magára, mert Jézus nagyon világos és egyenes volt, és nem körözött a beszédek körül. Jézus a prédikációt, a példabeszédet, a személyes kapcsolatot, a segítségnyújtást és a szeretetet használta a nép felé, hogy az Isten Országát hirdesse, számunkra pedig itt van a saját „pelli” azaz bőrünk és a dob bőre.
Amikor Izsákkal azon gondolkodtunk, hogy milyen nevet adjunk magunknak, egy gyors és agresszív hangzású névvel akartuk felhívni magunkra a figyelmet. Egybeesés, hogy abban az időszakban egyszerű utcai művészként mindegyikünk lecserélte a dobján lévő természetes bőrt szintetikusra, aminek kevésbé finom, de élesebb és erősebb hangja van… (Zico, az alapítók egyike)
A Pelli Sintetiche olyan emberekből áll, akik szintetikusak, azaz lényegre törők akarnak lenni az életükben, az egyszerűség útját követve. Az életben az esszenciális, a lényeges az, hogy szeressünk és hagyjuk magunkat szeretni.
A szintetikus azonban a mesterséges jelentést is magában hordozza. Mindannyian létrehozunk szintetikus bőröket magunknak, amikor maszkokkal védjük magunkat a valóságtól, de ezek a maszkok olykor megfojthatnak minket, elfeledtethetik velünk annak értelmét, hogy kik vagyunk. Ahhoz, hogy PELLI SINTETICHE legyünk, el kell távolítani a szintetikus, a mesterséges részt, ami felesleges, ami csak nehézkesebbé teszi a személyiségünket. A szintetikus bőr az a személy, aki felismerve az életében lévő felesleges dolgokat, képes bejárni a megszabadulás útját…

Az alapjaink (a Pelli sintetiche alapjai)

1.Annak keresése, hogy hogyan tudunk jók lenni és a jót tenni, egyszerűséggel, saját képességeink és lehetőségeink szerint.
2.Annak aki hisz Jézus Krisztusban, az Evangélium az életszabályzata.
3.Tisztelet, megbocsátás, az ítélkezés elvetése, elfogadás: ezek legyenek minden kapcsolatunk meghatározó elemei, mind magunkkal szemben, mind pedig másokkal.

Akkor hát ki a „Pelle Sintetica”?

-Az, aki elkötelezi magát, hogy pozitív élesztő legyen a mindennapok életében!
-Az, aki küzd a rossz minden formája ellen és szószólója azoknak, akik nem hallathatják hangjukat!
A nagy döntések a mindennapok kis döntéseiből születnek. Ezért a mi vezényszavaink: elfogadni, tisztelni, ajándékozni…
„Pelli Sintetiche” alkalom arra, hogy örömmel legyünk együtt, megosztva egymással azt, amik vagyunk, maszkok nélkül, elvárások nélkül, ítéletek nélkül…
A „Pelli Sintetiche” a békéért vannak, az igazságosságért, a valódi és egyszerű életért. Mi minden ember javáért vagyunk és hiszünk Jézus Krisztusban, aki mindenkiért meghalt, hogy kiszabadítson a rossz fogságából. Mert az ember arra született, hogy szabad legyen!

A mi erőnk

Annak, aki hisz Jézus Krisztusban, sugalmazó forrásunkban, erőnkben, annak az ő evangéliuma az, amit követünk. A mi egyetlen törvényünk a szeretet törvénye.
De a „Pelli Sintetiche” egy szabad mozgalom, tehát annak is van benne hely, aki nem hívő, a fontos az, hogy mindég tiszteletben tartsuk a személyt.

A zene

A mi mozgalmunk a törzsi-népi zenét használja ahhoz, hogy hirdesse ideáljainkat, az egyszerűséget, az örömöt, a békét… A törzsi-népi zene egyszerű zene, mely tam-tam-ból áll, ütemekből, amik a szívünkből indulnak és azok szívéhez érkeznek, akik hallgatnak minket, olyan zene, mely elégedett emberekről szól, akik küzdenek a rossz ellen, szabad népekről és szolga népekről…mindegyikünkről szól!

A zónák

„A hangya ügyesebb az elefántnál”. Amikor a számok szükségessé teszik, akkor területileg zónákra oszlunk. Minden zóna (mely a „Pelli”-hez tartozó különböző tagokat fogja össze) két évente két-három felelőst választ, akiknek az a feladatuk, hogy szervezzék az összejöveteleket, képezzék a résztvevőket és vezessék a zóna életét. A mozgalomnak mindég kötődnie kell egy vagy több lelkivezetőhöz (lehetnek papok vagy laikusok is).